MI VOLT EZ AZ EGÉSZ?

Ha az ember kiejti a száján, hogy Pécs, filmszemle, s ha olyannal beszél, aki mint résztvevõ, szervezõ vagy nézõ részt vett bármelyiken is, a tekintetek hirtelen bepárásodnak, s megállíthatatlanul áradnak a sztorik, hangulatok, emlékképek. Mindenki másra emlékszik, mindenki másképp, de az kiderül, hogy ami ott történt minden évben néhány napon keresztül, nagyon erõs, kitörölhetetlen nyomot hagyott mindenkiben. Vajon miért? Ennek próbál ez a film a végére járni.

Sok, egymástól független elem szerencsés egybecsengése eredményezte ezt a különleges valamit, amit úgy hívunk: a legendás pécsi filmszemlék.

Mi volt ez? Egy város aurája, az ott pozícióban lévõ emberek egyedülálló nyitottsága, szellemi-szakmai színvonala? Vagy inkább egy korszak, a magyar film aranykora? Vagy azért olyan erõs az emlék, mert együtt lehetett a szakma, mert soha máshol és máskor létre nem jövõ beszélgetések, együtt ivások, együtt nevetések színtere volt a város? Vagy éppen az, hogy a közönséggel ilyen intim, tapintható kapcsolatba nem került azóta sem senki? De megközelíthetjük másként is. Ahogy az egyik riportalany - a kor fontos filmrendezõje - fogalmazott: Pécs azokban az években a demokrácia fõvárosa volt. A nyilvános vitákon itt megütközött a szakma és a politikai hatalom és egy város lehetett tanúja, milyen sokszor a szakma került ki gyõztesen ezekbõl a csatákból. Mert ennek a kornak a filmjei nemcsak jók voltak, hanem - ahogy egy kritikus fogalmazott - a magyar film a nyolcvanas évek végéig Európában a szabadságot jelentette. Talán ez volt a legfontosabb? Valószínûleg ez mind így együtt. Mi pedig irigykedve nézzük az emlékezéstõl megnyíló, átlelkesülõ arcokat, Jancsó Miklós, Szabó István, Kovács András, Makk Károly, Sára Sándor, Kósa Ferenc, Mészáros Márta, Bacsó Péter, vagy Sándor Pál arcát, azokét az emberekét, akik miatt ez a korszak sok év múlva is emlékezetes lesz.